2013. július 28.:

Tóth Gabi barátommal szemezgettünk egy kicsit a prágai útról hozott sörökből. Így utólag belegondolva elég merész vállalkozás volt a kánikulai hőségben, de asszem, nem bántuk meg. A 12 különböző sörből az alábbi 8 lett új a listámon:

1853. Starij Melnik Mjagkoe, orosz világos sör egy kisebb moszkvai sörgyárból. Miket nem lehet kapni Prágában!?

1854. Vyškovské Pivo Džbán, 4,7-es világos sör Vyškovból.

1855. Cornish Steam Lager, szűretlen világos sör, a kóstoló talán legfinomabb darabja. A neve ellenér ez is cseh, Žatecban főzték.

1856. Svijansky Kníže, a Svijany Sörgyár 13-as világos sörének szűrt, nem pasztőrözött változata.

1857. Opat Medovy Ležak, mézes világos sör Broumov Olivětínből. Kóstoltuk a sörgyár borsos sörét is (én másodszor), na, az elég kutya, de ez finom volt, bár Gabi szerint nem érződött rajta a méz.

1858. Baltika 9 Krepkoje, 8% alkohol tartalmú erős világos sör Szentpétervárról. A ratebeer szerint imperial pilsner. Nem rossz, nem is olyan nagy szám.

1859. Třešňové Pivo (Exclusive Cherry Beer), Nová Paka világos meggyes söre. Egész kellemes volt ez is, de ittam már sokkal jobb meggyes söröket is.

1860. Staropramen Sládkova Limonáda, világos, alkoholmentes maláta ital alapú almás radler. Elég furcsa íze volt, de levezetésnek megtette.

A jó kis cseh csapolt söröket persze nem pótolhatják az üvegesek, de azért szép emlékeket idéznek mindig!

 

 

2013. július 27.:

Továbbra is a kevésbé érdekes vonal mentén haladok:

1850. Samson Lemon Mix, citromos radler a kisebbik budejovicei sörgyárból.

1851. Primator Chipper, szűretlen búzasör alapú grapefruitos radler Náchodból.

1852. Gambrinus Šťavnaty Grep, grapefruitos radler Plzeňből.

Ebben a nagy melegben teljesen korrekt üdítőitalok voltak.

 

2013. július 25.:

Kicsit megdézsmáltam a kintről hozott söröket. Mivel több barátommal is szeretnék majd közösen kóstolgatni belőlük, egyelőre a kevésbé érdekes darabokkal kezdtem:

1847. Vyškovské Pivo Desítka, egy 4,2-es világos sör, ami finom. Ennyit tesz, ha ilyenre főzik, érlelik és nem utólag hígítják fel vízzel!

1848. Starobrno Tradiční Nepasterizované. Az egyel erősebb Starobrno tavaly, nem pasztőrözött formában - igaz csapolva – sokkal finomabb volt. Ez túlságosan jellegtelenre sikeredett. Hiába, ez már multi cucc!

1849. Zubr Yuzu & Limeta. Középszerű citrusos radler. Bármennyire is ismeretlen, egzotikus citrus féle számunkra a yuzu, nem sikerült vele feldobni ezt az itókát.

 

2013. július 20-23.:

Amikor először jártam Prágában, a Károly-hídon lelkesen simogatták a turhisták az egyik szobrot, mondván, ha megteszik, még biztosan vissza fognak térni. (Legalábbis nekem anno így mondták.) Én már akkor tudtam, hogy szobortapizás nélkül is menni fog a dolog. A 2006-os első utamtól kezdve most voltam tizedszer ebben a csodálatos, ám egyre megosztóbb városban. Ezúttal három keresztfiam Sanyó, Ricsi és Peti, Ricsi barátnője Niki és két cimborám, Csepi és Balázs voltak az útitársaim. Illetve a „véletlen” úgy hozta, hogy a sógornőm és a bátyám is éppen most kívánkozott Prágába, s ha már így alakult keresztlányom Kinga és a legkisebb ugrifüles, Áki is csatlakozott a csapathoz.

Útközben megálltunk Velké Meziříčíben a helyi látványsörfőzdénél, ahol kis szerencsével sikerült mind a 11-ünknek asztalt találnunk, így megebédeltünk és kóstolgattunk egy kicsit. Egy újdonságot máris bevéshettem a listámra, a Harrach Pšeničné-t, egy remek szűretlen búzasört a helyi termésből. 1828.

Prágába érve az ősök és az ifjúság útja elvált az eredeti terveknek megfelelően, így a szállást már heten foglaltuk el, majd villanyossal berongyoltunk a Vencel térre, ahonnan az u Medvidku sörfőzdéje felé vettük az irányt. Megkóstoltuk a helyi, számomra már ismerős, de annál finomabb sörtermést, én a kései ebéd ellenére egy remek Budvar Gulast is bedobtam, majd néhány korsó legurítása után kinéztünk az Óvárosi térre, ami a „kötelező” látnivalók közé tartozik. Egy kis sétát követően már a többiek is szívesen megvacsoráztak volna, ezért újabb sör lelőhely után kellett néznünk. A Pivnice Štupartskát a pragaisorozok.hu-n találtam. Bent van az óváros szívében és Gambrinus Nefiltrovany-t csapolnak.  1829. Kell ennél több? Annak ellenére, hogy szombat este volt sikerült asztalt kapnunk, viszont az – mint utólag kiderült nagyon finom – étkek az átlagosnál drágábbak voltak, ezért körösztfiaim egy korsó söröcske után úgy döntöttek, inkább a „Mekiben” kajálnak valamit. Ott legalább annyit, ha nem többet kicsengettek némi gumi kajáért, majd az út fáradalmaitól elpilledvén úgy döntöttünk, visszamegyünk a szállás környékére tudván, hogy ott is remek sörök várnak még ránk a Hospůdka u Habáskůban, ahova én kicsit csörömpölve tértem be, mert a villamos megállótól néhány lépésre tudtam egy üzletet, ahol orosz söröket lehet kapni, melyekkel ugyebár „kénytelen voltam” feltankolni. Legurítottunk egy-egy korsó remek szűretlen Unetickét némi csocsózással megspékelve, többre nem maradt energiánk, majd szép lassan nyugovóra tértünk.

A második - és egyben első teljes – napunkat a Vencel téren kezdtük. Reggelire bedobtunk egy-egy kolbászos tüneményt a megfogyatkozott kolbászárus pavilonok egyikénél. Bizony, sajnos már csak kettő működik belőlük! Ugyan csapolt sörük is volt, budejovicei világos Samson, de valahogy nem kívánkozott a kezünkbe a műanyag pohár, így azt kihagytuk. Elindultunk az óvároson keresztül a Vár felé. Szerencsésen elcsíptük az Orloj órajátékát, így ez a „kötelező” program sem maradt ki, majd a zsidó negyed felé véve utunkat megnéztük a Golem egykori „otthonát”. Még ebben a városrészben benéztünk egy étterembe a megállító táblára kiírt 44,- Koronás Fénix miatt, ami a Pilzeni Sörgyár viszonylag új keletű szűretlen búza söre. 1830. Azon még nem akadt fel a személyzet, hogy dél körül csak sört rendeltünk hárman, viszont amikor a srácok is beültek és ők még csak italt sem rendeltek, azon már kicsit megrökönyödtek. Rajtunk kívül más vendég nem volt, így azért nem néztek ki minket. Kéthídnyi távolságot végig sétálva a Moldva folyó „pesti” oldalán mindenki megcsodálhatta a gyönyörű panorámát, majd átsétáltunk a Károly-hídon és megkezdtük a hegymászást a Vár felé, cirka félúton megszakítva a Vízilónál. Az ifjúság még (már?) nem volt ráhangolódva a sörözésre, így ők 1-1 pohárral, mi 1-1 korsóval gurítottunk le a remek Pilzeniből, ami mindig visszavonz engem erre a régi vágású helyre, viszont a sörsajt már soknak bizonyult számukra. Az átlagosnál talán kicsit büdösebb volt, ezt elismerem, de azért kimenekülni nem kellett volna a sörözőből! :-) Megmásztuk a Várba vezető lépcsőket, megnéztük a Szt. Vitus székesegyház monumentális épületét, majd a srácok úgy döntöttek, inkább visszatérnek a szállásra, aztán kinéznek a városba kicsit vásárolgatni. Hmmm. A változatosság gyönyörködtet. Csepi, Balázs és én a látnivalókban és a sörökben kerestük azt, az ifjúság másban találta meg. Se baj! Innentől kezdve már hárman folytattuk utunkat.

A Szent Norbert az egyetlen sörfőzde, amit mind a 9 korábbi prágai utam alkalmával meglátogattam. Most sem lehetett kihagyni! Mivel 7 fős társaságra számítottam, foglalt asztalunk volt délután 3-ra. Szerencsére nem okozott gondot, hogy csak a csapat alig fele érkezett meg, az asztalunk rendelkezésre állt. Mindjárt kellemes meglepetés fogadott minket. A nyáron szokásos félbarna, barna, búza és IPA kínálaton felül egy Sv. Norbert Summer Red Ale is gazdagította az itallapot. 1831. Természetesen ezzel kezdtünk. Nem okozott csalódást! Nem túl magas alkohol tartalmú, könnyű, mégis karakteres ízű söröcske. Bár nem voltunk igazán éhesek, főleg én azok után, hogy a tervezettnél jóval több sörsajt maradt rám a Vízilóban, azért kikértünk egy-egy adag pivovarsky gulast, amit szép lassan elmajszolgattunk néhány remek sör kíséretében, miközben „felosztottuk” egymás közt a helyes kis pincér lányokat megállapítva, hogy mindegyikükben „van valami”. :-)

Ha már egyszer úgy alakult, hogy „csak” hárman bóklásztunk, éltünk a lehetőséggel és benéztünk az Ökibe is. Az u Černého Vola a törzsvendégeinek köszönheti, hogy megőrizte eredeti arculatát, mivel ők voltak azok, akik nem hagyták, hogy rossz kezekbe kerüljön. Sajnos csak egy korsó remek 12-es Kozelra jutott itt időnk mivel nagyobb létszámmal terveztem estére és ezért volt még egy foglalásunk a Pivovarsky Důmba 20 órára. Egy rövid villamosozást is beiktatva viszonylag kis késéssel érkeztünk meg az imént említett sörfőzdébe. A nevemet meghallva széles mosollyal fogadtak. Már az emilben visszaigazolt foglalásból is kiderült, értékelték, hogy szerény, pár szavas cseh nyelvtudásomat is latba vetettem levelem megírásakor. A hátsó részbe kaptunk asztalt, így kevésbé volt látványos az ott tartózkodásunk és ezúttal sajnos a helyi sörök sem voltak túl kiemelkedőek. A 8 féléből csak néggyel kísérleteztünk. A meggyes hozta a szokásos íz világát, a világos, ami nagyon finom szokott lenni most sajnos kifejezetten rossz volt, a csalán sört csak Balázs kóstolta, szerinte kifejezetten fogyasztható én pedig kipróbáltam az aktuális újdonságukat, a Limetka névre keresztelt zöldcitromos világost. 1832. Nem volt rossz, de igazából valami izgalmasabb újdonságra számítottam.

A Vencel tér felé bandukolva Csepi barátom még újraélesztett egy az utcán heverő guminőt, majd visszatértünk a szállás szomszédságába, ahol csalódottan tapasztaltuk, hogy a lassan törzshellyé minősítendő szemközti kocsmánk vasárnap este zárva van. Az ifjúság közben a vásárlás után betért a vonatos sörözőbe, a Vytopnába, ahonnan csatlakoztak volna hozzánk egy kis esti levezetésre, de keresztülhúzta a számításunkat a zárva talált kocsma ajtó. Felmerült az ötlet, hogy keressünk a környéken egy másik ivót, de végül legyőzött minket a fáradtság, így elég hamar nyugovóra tértünk.

A következő napunk ismét teljes csapattal indult. Egy tavaly ősszel már bevált bóti szendvicsezéssel kezdtünk reggeli gyanánt, - mivel még zárva volt minden rendes hely - amit annó Csepi is jónak talált, most viszont műanyag kajának titulált, aztán rövid séta után a Žižka hegy lábánál betértünk volna a Világháború Történeti Múzeumba, de pechünkre pont hétfő volt az egyetlen nap, amikor zárva tartott. Azért a bejáratnál lévő orosz tank jó „játéknak” bizonyult, de néhány perc fotózás után döntenünk kellett a folytatásról. A fiatalok az előző nap félbe hagyott vásárlás folytatása mellett voksoltak, mi viszont maradtunk a Huszita utcában tudván, hogy remek véndöglátó helyekkel van megtűzdelve. Először az u Slovanské Lípybe tértünk be, ami néhány éven belül már másodszor alakult át. Jelenleg 9 csapon mérnek különböző vidéki cseh söröket kisebb sörgyárakból, sörfőzdékből. Én az alábbi négyet kóstoltam meg közülük (elvileg):

1833. Rampušak Dobruškából.

1834. Permon EPA Sokolovból.

1835. Opat 15° Broumov Olivetínből.

1836. Pšeničné Pacovból.

A feltételes mód annak „köszönhető”, hogy Csepi barátom utólag megemlítette, a pincér hölgy időnként elég bizonytalan volt, melyik csapból is kellene kimérnie a nemes nedűt, amit megerősít az is, hogy két szűretlen sör sem igazán tűnt annak. No, mindegy! Egyelőre fellistáztam őket.

Étlapot is kaptunk, amivel vagy 20 percig bíbelődtünk, lévén cseh nyelvű, mire odajött hozzánk az imént már említett nőszemély és felhívta rá a figyelmünket, hogy csak délután fél háromtól van meleg konyhájuk. Bár körülöttünk többen is fogyasztottak „egyszerűbb” kajákat, egyik sem tűnt túl meggyőzőnek, ezért úgy döntöttünk, inkább odébb sétálunk kb. 50 métert és betérünk a tavaly ősszel már jól bevált vendéglőbe, ahol anno elképesztően jót kajáltunk. Most sajnos nem volt szűretlen Staropramenjük, de a szűrt változat is finom volt, a szakácsukat meg szerencsére nem cserélték le, így ezúttal is eszméletlen kulináris élvezetben volt részünk. Én egy Stroganoff (bélszínt?) ettem, ami olyan fantasztikus íz orgiát nyújtott, amit nem tudok szavakkal leírni.

Még szintén ebben az utcában várt minket a Victor Sörfőzde. Abban a sörözőben nyitották, ahol korábban egy Prága szélén lévő kis falu főzdéjének söreit csapolták. Flakonosban még most is láttam belőle a hűtőben. Utólag már bánom, hogy nem vettem belőle! Balázs rögtön az elején felkapta kicsit a vizet a pincérre, aki a szokásos cseh mogorvasággal reagálta le, hogy kapásból eltettem, pontosabban eltetettem Csepivel, hű alátét hordozómmal néhány sörkekszet. Azt már máshol is tapasztaltam odakint, hogy a saját készítésű dekliket elég szűken mérik a sörfőzdék, nem örülnek neki, ha csak úgy elrakják az emberek. Itt a pincér heves fejrázással elégedetlenkedett, ami megviselte Balázs barátom lelki világát. Azért végül csatlakozva hozzánk „legyűrte” a helyi világos sört, a Světly Victor-t, 1837. mivel igen finom volt én meg még utána küldtem egy kis Černy Victor-t 1838., majd egy pohár Polotmavy Victor-t 1839., ami inkább rauchbier, mint „sima” félbarna sör volt.

Mivel közel jártunk a szálláshoz, egy rövid felfrissülésre visszatértünk oda, aztán élve az alkalommal, hogy végre nyitva van a mellette lévő másik kisvendéglő, a Pivnice u Tomáše Štítného betértünk egy kis kóstolóra, amit a kínálatban feltűntetett búzasör inspirált elsősörben. Mint kiderült Krušovice Pšeničné-t csapolnak, ami újdonság a cseh sörpiacon. 1840. Lekísértük egy-egy kisebb kajával. Én csak egy kis érlelt, pácolt Hermelint burkoltam, aztán fizetés után megpróbáltam megalkudni a pincérnővel az elegáns búzasörös poharamra, de nem sikerült. Nem fogadott el érte pénzt, adott egyet ajándékba. :-) Ennyit jelent náluk, ha az ember megpróbál velük csehül kommunikálni! Gyűjteményem legújabb darabját még biztonságba helyeztem a szobánkban, aztán elindultunk a belváros felé.

A Lőportorony még kimaradt a helyi nevezetességek közül, így Balázsra való tekintettel felé vettük az irányt. Láttunk egy „igazi” lebegő jedi lovagot is, vagy talán inkább sithet (?!), belebotlottunk a bátyámékba is, akik éppen egy tucatszám található, jellegtelen kiülős helyen ejtőztek, majd megkerestük a Prague Beer Museum névre keresztelt sörözőt, ahol – nem számoltam meg, de elvileg – 30 féle csapolt sört tartanak egyszerre. Mint a hely angol neve is mutatja, elsősörben a turisták részére készült, ennek ellenére nem szabad kihagyni! Öt finomságot néztem ki magamnak az izgalmas kínálatukból:

1841. Benedikt IPA a tavaly felfedezett, a „budai” oldalon lévő újabb kolostori sörfőzdéből.

1842. Chotěboř Premium Chotěbořból.

1843. Matuška Speciální Světlé Broumyból.

1844. Kocour Višeň Varnsdorfból.

1845. Bakalář Medové Rakovníkból.

Jó lett volna még szemezgetni a helyi termésből és az itteni helyes pincérlányoktól sem szívesen váltunk meg, de felcsillant a remény, hogy estére még egy utolsó közös programra össze tudunk futni a srácokkal a vonatos sörözőben, amire amúgy kíváncsi volt Balázs is, ráadásul még a TV toronyba is fel akartunk jutni éjfélig, így szedtük a sátorfánkat. Kis utcácskákon kanyarogva közelítettünk a Vencel tér felé, miközben meglepődve tapasztaltam, hogy az óváros szívében, a fő csapásvonaltól néhány lépésre egy kosárlabda pálya található. Ez eddig még soha nem tűnt fel.

Sajnos végül az ifjúságot elkerültük! Mire mi beértünk a központba ők már visszatértek a szállásra, így elmaradt a közös záró sörözés.

Egyetlen előnye skót-amerikai barátunknak, Donaldnak, hogy kulturált technikai zónával rendelkezik. Míg én ennek áldásait élveztem, Csepiék örömmel konstatálták, hogy Csehországban a „mekiben” is lehet sört kapni. Élve az alkalommal le is gurítottak egy-egy doboz Pilzenit. Utána kinéztünk még egy Vencel téri kolbászozásra, aztán ültünk be „vonatozni” a Vytopnába. Lelkesen kértünk ki egy-egy korsó szűretlen Krušovicét, aztán csalódottan tapasztaltuk, hogy bizony meg van savanyodva! Oda is mentünk a pincérekhez jelezve a problémát. Ahogy illik, kapásból mondták, „elnézést kérnek, természetesen nem kell kifizetni”, de azért kötötték az ebet a karóhoz, - még az után is, hogy ők is megkóstolták – „ez azért ilyen, mert szűretlen sör”. Na! Jóval próbálkoztak ezek is! Szomorú, hogy egyre több helyen olyan emberek szolgálják fel a sört, akiknek gőzük sincs róla, milyen is az valójában!

Kicsit elkenődve, de iparkodva jöttünk el, mivel már csak fél óránk volt a TV torony zárásáig. Metrózás, kisebb séta és 10 perccel zárás előtt még elcsíptük Prága legmagasabb és egyben legmegosztóbb épületét. Nekem tetszik, már negyedszer voltam a kilátójában, most először sötétben.

Hagyományteremtés képen a toronytól a szállásig vezető pár perces séta után még búcsúzóul betértünk újra az unetickés helyre, ahol ezúttal szűretlen Primátor búzasört ittunk, aztán nyugovóra tértünk.

Utolsó reggelünkön, tudván, már csak a hazaút vár ránk kicsit szomorkásan ébredtünk. Összeszedtük a csapat többi tagját, Ricsi a recepciós csaj kérésére kiállt a hotel parkolójából egy vadidegen autóval a miénk mögül, hogy el tudjunk indulni, majd megpróbáltunk reggelihez jutni a korábban már kipróbált szendvicsek formájában, de parkoló helyet nem találván a boltnál éhesen hagytuk el a város határát. Ennek köszönhetően egy „mekiben” kényszerültünk reggelizni. Hazafelé még megálltunk bevásárolni Brnonál, feltankoltunk sörökkel itthonra és némi rágcsálni valóval az útra, aztán süvítettünk tovább. Útközben még elmajszolgattam egy doboz Zlatopramen Radler Pomeranč-ot, amúgy levezetésnek, folyadékpótlás gyanánt. 1846.

Ugyan volt egy-két nem túl pozitív tapasztalatunk is az út során, ennek ellenére nagyon jól éreztem magam kint ezúttal is és a többiek elmondása szerint ők sem bánták meg, hogy velem tartottak. Az egyre inkább turista attrakcióvá váló városban alaposan meg kell válogatni az embernek, hogy hova tér be, a város mely kerületeit részesíti előnyben sörös körútja során, de szerencsére még mindig rengeteg hangulatos sörözőt, kisvendéglőt lehet találni, ahol a megszokott cseh mogorvasággal, de mégis a maguk módján barátságosan fogadják a szomjas betérőt, főleg, ha az megpróbál velük csehül kommunikálni.

Szívem szerint már most indulnék is vissza Prágába, vagy Csehország más részébe, ha tehetném!

(Az úthoz kapcsolódó képeket a Facebook oldalamra töltöm fel, ott kevesebb macera van velük.)

Itt a vége, fuss el véle!

 

2013. július 18.:

Gábor barátom a tegnapi sörkóstolón felül még egy ajándék sörrel is meglepett. Az alkalmi kiadású Landshuter Hochzeits Märzen igen kiváló főzet. A márciusi sörök kiemelkedő képviselője! 1827.

 

2013. július 17.:

Libazsíros, libamájas friss kovászos tepsis kenyér lilahagymával, lekísérve az éppen Waldert Citrom néven bedobozolt Kőbánya-Nagysáros koprodukcióban készült citromos radlerral. 1817.

Aztán egy remek sörkóstoló Szentpéteri Gábor barátommal! Egy kilenc márciusi sörből összeállított osztrák pakkot őrzött meg a kedvemért egy jó hónapon át, csak hogy együtt kóstolhassuk meg őket. Mind a 9 különböző sörgyárból való volt, az alábbiak szerint:

1818. Hirter Märzen a Brauerei Hirttől.

1819. Zwettler Export Lager a Zwettler Sörgyárból.

1820. Mohren Märzen Dornbirnből.

Murauer Märzen Murauból, az egyetlen a kóstolóban, amit már ismertem.

1821. Schremser Edelmärzen Schremsből.

1822. Trumer Märzen Obertrumból.

1823. Zillertal Märzen Zell am Zillerből.

1824. Eggenberg Classic Märzen Vorchdorfból.

1825. Freistädter März’n a Braucommune Freistadtól.

És egy kakukktojás zárásként, egy villachi bodzavirágos radler a Villacher Hugo 1826-nek.

Nagyon frankó volt ezúttal is a felhozatal. Az azonos típuson belül szerencsére még véletlenül sem volt két egyforma ízű sör. A dornbirni kicsit kilógott a sorból lefelé, a pálmát pedig nálam a Schremser és a Zillertal vitte el.

Köszönet az újabb izgalmas kóstolóért! :-)

 

2013. július 8.:

Nem szerettem volna, ha Szentpéteri Gábor barátom kimarad a hétvége kiváló söreiből, így amelyikből lehetett, hoztam neki kóstolóra palackozott változatot, és ha már felugrott értük, átnyargalva a fél várost, gondoltam „ráerőszakolok” egy kis alkalmi kóstolót is. ;-) Viktor barátom hozta bajor földről az alábbi két érdekességet:

1815. a Hofbräu Münchner Sommer, a HB nyári világos sörkülönlegessége. Ez még Gábornak is új volt. Hiába, ha valaki mindig „csak” az Oktoberfest idején jár Münchenbe…! :-)

1816. a Kapuziner Weissbier. A kulmbachiak közül ez az Aktien Brauerei finomsága. Szűretlen világos búza sör. Igazi nyári frissítő ez is.

 

2013. július 7.:

Reggel meglepően hamar összeszedte magát nem is olyan kicsiny csapatunk, hogy átruccanjunk Soltvadkertre kihasználandó az alkalmat a Kárpi Sörfőzde megtekintésére. Egy lelkes fiatalember, a sernevelde nem rég csatasorba állított alkalmazottja fogadott minket. Minden eddig megszerzett szaktudását megosztva velünk lelkesen vezetett végig minket a kézműves sörfőzdén, a nemes nedűk készítésének egyes állomásain. Ha már két lábon álló vállalkozást látogattunk meg, megnéztük a boros pincét is, majd címkékkel gazdagon ellátva, lelkesen álltunk neki a helyi sörtermés megkóstolásának. Szűretlen és szűrt Kárpi Világos és Kárpi szűretlen félbarna búza sörök kerültek terítékre nagy megelégedésünkre. Csak szegény sofőröket sajnáltuk, akik szokás szerint feláldozták magukat értünk. Se baj! Palackozott kóstolót mindenki tudott vásárolni, ráadásul baráti áron!

Kicsit előre szaladtam! Hiszen még a kóstoló közben Kárpáti János úr is megérkezett, aki annak ellenére, hogy ezen a napon keresztelőt ünnepeltek a családban volt olyan kedves és fogadott minket. Nagyon jót beszélgettünk vele a kézműves sörfőzés múltjáról, jelenéről és jövőjéről, majd nem visszaélve tovább a kedvességével, útra keltünk. Baráti búcsút intettünk egymásnak, annak reményében, hogy minél hamarabb újra találkozunk.

Ahogy azt az előző napnál már említettem, András és Gabi voltak azok, akiknek a kényelmes utazásomat köszönhettem. Pestre visszaérve még meglátogattam Gyula és Andi barátaimat. Úgy terveztem, csak pár percre zavarom őket, de végül nem „szabadultam”, amíg meg nem ebédeltem és le nem gurítottunk néhány üveg remek, különleges kézműves sört. :-) Az alábbi kettő ráadásul új is lett számomra:

1813. a Legenda Sörfőzde Áfonya Sör-e. Belga stílusú, felső erjesztésű gyümölcsös sör. Kicsit bizarr, szürkés-lila színű, kifejezetten kellemes ízű sörkülönlegesség. Méltó a Legenda hírnevéhez.

1814. azonos forrásból, hasonló stílusban az Alma Sör. Ennek barátságosabb színe és szintén kellemes, gyümölcsösen sörös íze volt.

Köszönök szépen mindent barátaim! :-)

 

2013. július 6.:

Ismét remek sörfőzde látogatós összeröfink volt a hétvégén! :-) Ezúttal Kiskunhalasra látogattunk, a nem rég nyílt Hopfanatic Sörfőzdébe. Sokan összejöttünk, nagyon jókat beszélgettünk, cserélgettünk és első osztályú söröket kóstoltunk ezúttal is. 4 újdonságot is hozott ez a nap számomra, egyet helyből és hármat nekifutásból.

1809. az Importer, a Hopfanatic és egy norvég sörfőzde koprodukciójában, elsősörben norvég piacra készült, porter alapokon nyugvó mesés finomság, amit Kis Tamás barátunknak sikerült amúgy „hopfanatikosan” megkomlóznia, így közel került a fekete IPA stílushoz. A sörfőzde megtekintése közben ízlelhettük meg. Szenzációs!

1810. a Csacsi, egy lager sörnek szánt, komlózása alapján inkább hoplágernek mondható nagyon finom, valahol Csongrád megyében készült kézműves itóka.

1811. a Talpra Magyar! Az előzővel azonos forrásból, pilzeni típusúnak szánt világos, amit szintén sikerült alaposan megkomlózni a készítőinek. Bár a tervezett típusba nem igen fér bele, közelebb áll egy IPA-hoz, az íze kiváló.

1812. a Csokis Csacsi. Valószínűleg a Csacsi csoki aromával megbolondított verziója. Tudom, sokan ellenzik az aromákkal ízesített söröket, én sem vagyok kifejezetten a hívük, de meg kell adni, ez a kompozíció meglehetősen jól sikerült.

Ahogy a fentiekből látszik, szokás szerint, aki csak tehette, a helyi sörtermést kiegészítendő hozott egy kis kóstolgatni valót az ország egyéb pontjairól is, így a Hopfanatic saját, hangulatos sörözőjében elmajszolgatott jó pár korsó White Hops, Bitterfly és az előbbi kiivása után csapra vert No Hop Limit után az éjszakába nyúló szokásos „áfter partin” sem maradtunk kézműves finomságok nélkül. Az elején kicsit szomjaztunk, a késve behűtött sörök miatt, a szállásnál is volt egy kis kavarodás, estére pedig bőrig áztunk egy nyári zápornak köszönhetően, de mi szokás szerint nem hagytuk egymást és összességében nagyon jól éreztük magunkat! :-)

Köszönet a szíveslátásért, az első osztályú sörkülönlegességekért és a remek ebédért (tyúkhúsleves és babos, krumplis pacal pörkölt) a Hopfanatic lelkes csapatának, Erzsinek, Gabinak a remek esti és egyben reggeli túlélő csomagért (házi pogácsa, körözöttes és kenőmájasos kenyér), valamint Andrásnak és Jóskának a szervezésért! :-)

Ja! Andrásnak és Gabinak a fuvart is nagyon szépen köszönöm! Csabától, Steffitől és Bogesztől meg elnézést kérek az éjszakai hangversenyért! :-)      

 

2013. július 5.:

Meló után gondoltam megnézem milyen a 4. Gyöngyösi Sörfesztivál felhozatala. Sajnos idén sem sikerült a szervezőknek elszakadniuk az unalmas alapoktól, de most végre kézműves sört is kóstolhatott a nagyérdemű! A Zámolyi Sörfőzde világos és barna söre is csapolásra került, méghozzá egy kedves, helyes, szakmailag is felkészült ifjú hölgy segédletével. A két fajta közül az utóbbi még új a listámon. Elég alacsony alkohol tartalmú, ezért nyáron is könnyen fogyasztható, kellemesen kesernyés sör a Zámolyi barna. 1808-nál járok. 

 

2013. július 4.:

Kőbánya-Nagysáros koprodukció SAB-Miller „stílusban”: Hofbräu Zitrone Alkoholfrei. Nagy melegben iható. 1806.

Viktor barátom először jött haza, amióta bajor földre szakadt. Kisfia Kristóf első születésnapját ünnepelték. Ha már itthon járt, engem is meglátogatott. Neki köszönhetem a freisingi Hofbrauhaus 850 Jahre Unfiltriert Naturtrüb névre keresztelt jubileumi szűretlen félbarna sörét. Nagyon frankó volt, köszönöm szépen! :-) 1807.

 

Oldal: 2013. júliusi kóstolások
Egy sörcikkgyűjtő oldala, egy sörimádó naplója - © 2008 - 2024 - robier.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat