Egy sörcikkgyűjtő oldala, egy sörimádó naplója

Sörkóstoló lista + talán idővel a gyűjteményeim és csere anyagaim fóruma is egyben... (Utolsó frissítés: 2024.02.14.) A lista aktuális állása: 9308 fajta sör 101 országból

2018. december 31.:

Szabiéknál szilvesztereztünk Gabival. Pókereztünk egyet. Fejes Sanyi is csatlakozott egy időre. Jó kis este volt. Persze pár sört is legurítottunk. Végül egy lett közülük új. Azt hittem az az osztrák is újdonság lesz, amit Sanyi hozott, de utólag kiderült, már volt szerencsém hozzá.

5869. Christmas Ale. A Bors Serfőzde belga apátsági félbarna ale-je curasao-val. Isteni finom, harmonikus főzet. Semmi nem dominált, semmi nem csúszott félre benne. Minden egyes alkotórésze a helyén volt.

 

2018. december 29.:

Idén a klubos évzáró sörözés Pilisvörösvárra lett szervezve. Páran bemelegítés képpen Óbudán, a Lehmann Sörfőzdében kezdtünk, onnan vonatoztunk át Vörösvárra. A Rotburger volt a fő program. Nagy és igen örömteli meglepetés volt számomra, hogy Végh Nóri is felbukkant. Évek óta nem találkoztunk. Jó volt újra látni, beszélgetni kicsit! Megkóstoltuk az aktuális sör szortimentet, ettem(tünk) egy jó kis csülköt, majd délután átmentünk a Guri sörök helyi lelőhelyére, a nem rég nyílt Pilis Ser Várba. Mindenhol kedves fogadtatásban volt részünk. Ráadásul zárásként Szikivel ketten még kocsmáztunk egyet Budán. Ittunk Sopronit egy sörözős kártyanaptárért, beugrottunk a Legenda budai sörözőjébe, majd a Ganzban zártunk. Nagyon jó kis nap volt! Alig jegyzeteltem, de azért még így is elő tudok kotorni pár újdonságot az emlékeimből.

5864. Rotburger Meggyes Barna. Elég csajos, de számomra is fogyasztható meggyes barna láger sör.

5865. Rotburger Weihnachtsbier (2018.). Az ide főzetbe került egy kis füstölt maláta, ami a fűszereket eléggé elnyomta úgy, hogy maga a füstösség még sem volt tolakodó. Nekem kifejezetten bejött, pedig nem vagyok nagy rauchbier rajongó.

5866. Berserker. Legendás ír vörös ale. Üveges volt, kicsit hőkezelt ízzel.

5867. Janóka. Hübrises session IPA. Ezt már a Ganzban ittuk. Nem tudom mitől session IPA és miért nem APA, de a lényeg, hogy finom volt!

5868. Hübris Pils. A sörrend nem biztos, hogy jó volt, mert elvileg előtte került sorra a Robust porter, de szerintem még így is jó volt.

Mellesleg közben az is kiderült, hogy: “Amcsi berendezést ne rendelj!!!”

 

2018. december 27.:

Egy újabb sörfőzős nap Bicskén, mert már rég volt ilyen! Tábornok úr és Csaba bátyánk rittyentettek nekünk egy bográcsos tyúkpaprikást hokodlival, asszem, talán egy palackozást is eszközöltünk (?!), meg főztünk egy sört. Csaba bátyánk, Tamás, Laci, Zoli, Dóri. Ja! Csabi is ott volt! Asszem, én is. Jó volt? Jóóóóóóó volt!!! Nem csak a paprikás, a hangulat is! Közben persze kóstolgattunk egy kicsit. 28 fajta sör került terítékre a nap folyamán. Ezúttal mindössze 7 lett közülük új, de mint tudjuk, az ismétlés a tudás jó édes ....! Na, szóval frankó volt ez az egész!

5857. Fedél. Red ale 3 Kiss módra. Karakteres, markánsan komlós, vörös, IPA jellegű söröcske. Egy újabb frankó cucc Sülysápról!

5858. Fóti Apacs. Lehet, hogy nem tudatosan, de sokáig a fóti és a domonyi sörfőzdék között meg volt a felosztás. Egyikben láger, másikban ale típusú sörök készültek. Az utóbbi időben ez megváltozott. Fóton is készülgetnek az első ale-ek. Ez az APA típusú indián is ennek egy példája. Hát, hát, azért egyelőre nekem még jobban bejönnek a domonyiak, de valahol el kell kezdeni! Kicsit hőkezelt volt az íze.

5859. Early Beard Harvest. Utóbbi szó lehet, hogy már nem tartozik a sör nevéhez. A lényeg, hogy friss komlós világos ale. Jó, de igazából nem nagy szám. Az illata bejövősebb, mint az íze.

5860. MSKLC Búza tér. A szomszédos Emődön főzött witbier Miskolcra. Szép dolog a jószomszédi iszony! Ööööööö bocsánat! Viszony!

5861. Csíki Vadmálna. “Vitaminsör” a címke szerint. Hááááát! Mondjuk inkább azt, hogy egy málnás radler.

5862. Imperial Stout 2017. Hosszú érlelésű 9%-os tünemény a HopToptól. Jól sikerült, bár ahhoz képest, mennyi ideig érlelték még mindig kicsit kiütött belőle az alkohol.

5863. Napolaj. Hopfanatic trópusi gyümölcsös ale. Még soha sem kóstoltam napolajat. Ha azok is ilyen savanyúk, akkor szerencse, hogy nem megini, hanem magunkra kenni kell őket.

Egy két aranyköpés a végére a nap terméséből:

“Te már annyira elrúgtad a pöttyöst azzal, hogy belenokedliztál a steril vízbe!”

“Ne a Lacinak! Előbb is mit csinált?!”

“Szappan illatú, ízű!” (Had ne mondjam meg, melyik sör érdemelte ki ezt a minősítést!)

“Egy potenciális dugásnak a szifilisztikája...”

“Pirosra fésülöm a bogyóit!”

Hát ennyi! Lassan érdemes lenne egy-egy ilyen buli alkalmával folyamatosan videózni, vagy legalább egy hangfelvételt készíteni, bár nem biztos, hogy szükség van “bizonyítékokra”! ;-)

 

2018. december 21-23.

Három nap Tápióbicskén. Egy kis jól megérdemelt lazulás. A hétvége jelszava (mint menet közben kiderült): Vizualizálás! 75 különböző sört kóstoltunk meg a 3 nap alatt, kereken 30 fajta lett közülük új. Már bőven januárt írunk, miközben ezeket a sorokat felvezetem. Meglátjuk, mit tudok összehozni a jegyzeteimből és emlékeimből! Rögtön az elsők között kóstoltuk Csupor Marci legújabb, házifőzésű söreit Csabi egyik beszerző körútjának hála.

5827. Csupor Home Brew Club Blonde Ale. Karakteres, egyedi íz világú főzet. Kifejezetten finom.

5828. Csupor Home Brew Club Puliszka Pale Lager. Kukoricás láger kísérlet. Az első korty nem volt túl szimpi, utána már megbarátkoztam vele. Enyhén édeskés. Összességében azért eléggé gyári láger  szinvonalú.

5829. Csupor Home Brew Club Kellerbier. Ebben volt valami utóíz, ami nekem nagyon nem jött be.

5830. Csupor Home Brew Club Single Hop IPA Comet. Nem túl illatos, de ízében szépen hozza az IPA stílust. Igen markánsan keserű. Az utolsó kortynál már kicsit soknak is éreztem, de összességében bejövős volt.

5831. Hop Hal Dies Last No. 1. Egy új formáció, a Hörgő Hal Brewing Co. New England IPA-ja. Nagyon kiegyensúlyozott, remek főzet! Talán a hétvége legjobb söre, így utólag.

5832. Rudolf. Csabi idei karácsonyi söre. Most először időben elkészült. Kezdem megszokni a fűszeres söröket sőt, az ilyen harmonikus főzeteket még a végén megszeretem!

5833. Budapest Meggy. Nagyon mű ízűre sikeredett ez a balatonszentgyörgyi holmi.

5834. Now Sound! Dupla IPA a Reketyétől. 9%-os. Kicsit kiüt belőle az alkohol.

5835. Erre még meghívlak. Egy újabb Reketye, egy vörös ale. Nem volt rossz, de nem ragadott magával.

Közben néztük a darts VB-t. A nap utolsó meccse csak Pisa, pedig van ellenfél, de Szar.

5836. Pogo. Az angol The Wild Beer Co. Gyümölcsös világos ale-je. NE IPA íz világúra sikeredett, a jobbik fajtából.

Ééééééés közben betoppant Laci! Számomra, sőt számunkra új dimenzióban. A kerékpárral, éjszaka, egy kiadós pösti sörözést követően Nagykáta és TB között megtett út után a szokásosnál is jobban örültünk, hogy látjuk! Úgy alakult, zárásként még pár ismerős sört gurítottunk le, miközben elhangzott néhány említésre méltó mondat Lacitól. A témakör csoport a pesti útja és a hazatérése volt:

“Nem biztos, hogy nem lehetetlen!” “... és úgy előztem, hogy nem is mentek előttem.” “Komplex kitérőpálya.”

Másnap reggel Csaba bátyánk is átugrott egy kis időre. Sajnos nem sokáig tudott maradni! Mentek az előkészületek a palackozáshoz és a sörfőzéshez, de közben ideje volt már megreggelizni.

5837. Broken Dream. “Breakfast stout” Angliából a Siren Craft Brew-tól. Kellemesen KV-s, Csabi Marijára emlékeztető, remek sör.

5838. Insulin Pump. Egy új “agyament” társulás kezd kibontakozni Parody Brewing néven. Rebák Tibi és Armando mindent bele - de tényleg mindent - stoutja. Jó kis cucc, bár ahogy Csabi megjegyezte, a kevesebb, több...! Viszont ez a sör direkt lett atomra túltolva, így úgy jó, ahogy van.

5839. Berryside. Fanyar, száraz, igazi gyümölcsös sör Jászapátiból. Hallottátok már, hogy elköltöztetik onnan a főzdét? Én a magam részéről sajnálom! 

Közben megérkezett Csepi, pont egy sülysápi kóstoló csomag megkezdése előtt. Marosi Gábor aktuális szortimentje került terítékre. 6 sör, amik közül 5 tutira új.

5840. M.G. Beer Black Pale Ale. 5%-os, igen spéci, számomra nem igazán érthető sör.

5841. M.G. Beer Invictus. Nem tudom, ez igazából milyen típusú akart lenni, minden esetre egy árnyalattal közelebb állt hozzám.

5842. M.G. Beer Dubbel. Fanyarédes, 8,2-es főzet. Még egy árnyalattal feljebb kerültünk.

5843. M.G. Beer Baltic Porter. Ez ízlett Gábor sörei közül leginkább. Kicsit talán vékony volt porternek, stoutnak inkább mondtuk volna.

5844. M.G. Beer Oatmeal Stout. A dubbellel tenném egy szintre. Nem ízben, hanem minőségben.

5845. Carramba! Ez már újra egy Barkas főzet. Kukoricás kísérlet. Nem lesz a kedvencem, de elsőre nem rossz közelítés.

5846. 1/4 Század. Egy újabb tápióbicskei bérfőzet. Ez is katonásra sikerült, ezúttal Dezsőnek, egész pontosan Molnár Dezsőnek köszönhetően. A tábornok úrral főzött 1/4 Század szezon élesztős volt, ez mondjuk úgy, hogy “normál”. Nagyon barátságosra sikeredett! Mivel egy konkrét összeröffenésre lett főzve, örülök neki, hogy jutott belőle belém is! Sajnos nem írtam fel, Tamás melyik sörnél csatlakozott hozzánk, de tutira veszem, hogy ezt már együtt ittuk! Közben pedig főtt leendő közös sörünk, ami több, mint Két Tóth, a Bohém Sörfőzők alkotása.

5847. Red Head. Csabi vöröskéje. Bejövős, bejövős.

5848. AK Harvest. Frissen szedett 2018-as vadkomlóval főzött, atom keserű élecske. Igen jó!

5849. Pécsi Sör Prémium Gluténmentes Lager. Pocsék, de legalább van. Ez már a harmadik nap első újdonsága.

5850. Euphoria. Az Ugar vitaminos üdcsije.

5851. First Chocolate Vanilla Imperial Stout. Év eleje óta fél %-ot csökkent az alkohol tartalma, de még mindig kifejezetten finom.

5852. Debreczeni Meggy Sör. Az új tulajdonosi éra alatt tudtommal ez az első közelítés meggyes sör témában. Palackozva biztos. Ölég csajosra sikeredett.

5853. Porter. A győrújbaráti Vaskakas évzáró újdonsága. A győri kiruccanás idején szereztem be, egyenesen a főzdéből. Egyszerű, mégis egyedi,finom söröcske.

5854. Hordóérlelt Vörös Ale. Ezzel és a majd utána következő sörrel rukkolt ki a tárnoki Bázis Sörfőzde hosszas hallgatás után. Lehet, hogy valahol kaphatók a söreik, de még nem sikerült rájönnünk, hol, mivel az egyetlen korábbi lelőhelyük, a Sör és Sajt, vagy mi bezárt, mára már Csíki Söröző. Agrio de. Bandido is szerepel a címkeszerű papírfecnin, ami az üvegre került. Gondolom, velük főzték, vagy ők adták a hordót. A franc tudja. Persze, hogy besavanyította a hordó!

5855. Hordóérlelt Füstös Porter. Sour On a kollab társ. Halmozottan hátrányos helyzetű főzet. Miért kell ilyeneket csinálni?

5856. Horizont Pilot Series 14. Olyan összetevők vannak ebben a téli ale-ben, hogy először azt hittem, most először adtak spéci nevet az aktuális berepülő pilótának. Nem lett belőle kamikaze. Jól sikerült darab. Igazából nem érződött fűszeresnek. Ez lett a hétvége utolsó újdonsága. A rengeteg megkóstolt sör között a nagy számok törvényének megfelelően voltak gyengébbek, középszerűek és igen jó darabok is. Jöjjön most pár elsőblikkes vélemény a három nap terméséből a konkrét “sör” megjelölése nélkül. Elsősörben Csepi volt nagyon szókimondó, de időnként mindenkiből kibukott pár keresetlen szó. Hiába, no! A kóstolgatás nem leányálom! Kemény munka, sőt, megpróbáltatás!

“Árral szemben nem sok esélye van a Farpinának!” Ez mondjuk még a dartsról szólt. Price - Aspinall 2:3; szóval mégis volt!

“Fing szaga van. Ez nagyon messze van a sörtől!”

“Másnapos fing szagú!” (Ezzel egy másik sör lett illetve, mint amelyik az előző mondattal!)

“Ittál már vízízű sört?”

“Összeragadt még a seggem lyuka is!”

“B...ssza meg azt az édes, szirupos anyját!”

“Szirupos szörnyeteg!”

Bocsánat, de muszáj volt ezeket leírnom zárásként! Csabi! Köszi mindent!

 

2018. december 17.:

5821. Gigi. A sörművek mézes-gyömbéres ale-je. Az illata nem volt meggyőző, viszont az íze! Azzal nagyon megvettek! Évek óta nem ittam ennyire remek sört ebből a típusból! Az elején a két extra összetevő dominál, a végét meg szépen besimítja a komló keserűsége.

5822. Téli Sör. A Hajdú Serház ünnepi söre. Ez is mézes-gyömbéres, csak meg van még bolondítva egy kis narancshéjjal és szegfűszeggel. ahhoz képest, hogy fűszeres, ami nem az én világom, tök jó! Szépen összerakott darab.

5823. Infinite Paradise. Amerikai IPA Győrből, a Mighty Millerstől. Kicsit talán átlagos, de finom darab. 

5824. Horizont Günther von Düsseldorf. Pösti barátaink altbierje. Nálam még mindig a Diebels alt vezet a témában toronymagasan.

5825. Balfi Szuper Hős. Győrzámolyi Kóczán bérfőzet. Belga félbarna ale. Balázs barátomnak köszönhetem a beszerzését. Ő nagyon jó pontszámot adott neki. Nekem pechem volt vele. Sajnos meg volt savanyodva.

5826. Tuck Barát. Ez a győrzámolyi apátsági dubbel korábban 7,5; sőt, volt, amikor 7,7%-os volt. Most 6,5-es. Ezúttal meglepő módon gyerekkorom kanalas orvosságára emlékeztetett az illata és bár csak diszkréten, de az íze is. Még így sem mondanám rossznak!  

 

2018. december 15.:

5818. Heavy Weight. A Sörművek Lidlnek főzött stoutja. Korrekt darab, soha rosszabbat!

5819. Henry. Ismét egy Sörművek főzet, már a saját nevük alatt. Porterke. Ez is rendben van. Ez utóbbi is lidis beszerzés.

5820. Debreczeni Sör Viennese. 5,5%-os bécsi láger Debrecenből. Korrekt, jól átgondolt, csúszósra sikeredett söröcske. Pénteken természetesen náluk is jártunk Balázzsal a poharas kiruccanásunk alkalmából. Megérte!  

 

2018. december 14.:

Balázs barátommal Debrecenben jártunk söröspohár, korsó ügyben. Ha már így alakult benéztünk Hajdúböszörménybe, a Hajdú Serházba, ahol bár odafelé túlkorán, visszafelé túlkésőn érkeztünk, mégis barátságosan fogadtak. Hazaérve mindjárt megdézsmáltam a tőlük vett anyagot.

5816. Málnás Porter. Szépen összerakott 5,5%-os, kellemesen száraz, természetes módon gyümölcsös, harmonikus főzet.

5817. Keleti IPA. 6%-os india pale ale. Ezzel is megvettek. Korrekt darab.  

 

2018. december 11.:

Gyula barátomnak hála megkóstolhattam az új fóti gyümölcsös sör szortimentet. Kiforrott receptekkel, kellemes, harmonikus sörökkel találtam szembe magam. Az áfonyásra rákérdeztem Sörapunál, mivel egy fóti áfonyás sört már ittam a Gyulai Sörfesztiválon, de megerősített abban a hitemben, hogy ez más. Bár arról nagyon halovány emlékeim vannak, mivel késő éjszaka kóstoltam, sok más sör után, de úgy rémlik, az édeskés lehetett.

5813. Fruit Garden Málnás Búzasör. Málna illatú, de nem málnaszörp illatú. Az íze kellemes, lágy, harmonikus. Nagyon szépen összerakott söröcske.

5814. Fruit Garden Meggysör. A hazai meggyes sör kínálat felső szegmensébe sorolnám. Ez is szépen, átgondoltan lett megalkotva.

5815. Fruit Garden Áfonyás Porter. Számora elsőre kicsit meglepően, elég száraz alapra fektetett áfonyás fekete sör. A harmonia jellemzi ezt is. Érdemes mind a hármat kicsit magasabb hőmérsékleten fogyasztani.   

 

2018. december 10.:

5810. Mind-Blender. Session IPA a Mighty Millerstől. Kellemes karaktere volt, bár már kicsit fáradtnak tűnt.

5811. Mélange. Altbier a Guritól, a biatorbágyi Serházból begyűjtve. Nem rossz főzet, de egyelőre nálam még a Diebels Alt vezet a témában.

5812. Apánk. A balassagyarmati Palóc Sörfőzde APA-ja. Kicsit szürreális, hogy a tatabányai OBI-ból szereztem be. Gyulának hála beugrottunk oda Győrből hazajövet. Persze nem maga az OBI árulta, van az előterében egy bolt, ahol rengeteg fajta érdekes, izgalmas sör kapható. Kicsit hőkezelt íze volt, de azért örülök, hogy végre megkóstolhattam.

 

2018. december 7-8.:

No! Győrkörnyéki sörfőzde túra. 2019.01.01-én jutottam el odáig, hogy végre megírjam ennek a hétvégének a krónikáját. Lássuk, mire emlékszem! Pár nappal korábban a neten találtam egy kisebb pohár-korsó gyűjteményt, ami Pesten, a Stadionok közelében található, ezért első nap viszonylag korán útnak indultam, hogy meg tudjam nézni, hátha van benne pár érdemi darab. Kicsit merészség, mondhatni felelőtlenség volt az eladótól, úgy odahívott a lakására ismeretlenül, hogy csak a párja, egy kis bögyös fiatalasszony és a két pici fiuk volt otthon, de szerencséjükre csak én mentem, nem valami pszichopata állat, így a kis kaland a tervezetteknek megfelelően mindössze pár söröspohár megvásárlásával végződött mindenki örömére. Utána a Hungária és a Kerepesi sarkán lévő sörözőben legurítottam jobb híján egy Stellát, majd az időközben kinyitott Kis Kapucinusba tértem be, ahol remek söröket, egy Illuminátort, egy Söröstyént és egy Szeplőtelent vettem magamhoz úgy, hogy közben még csak nem is láttam a két nem rég kiadott saját logós poharukat, így rá se kérdeztem, van-e még belőlük, meg lehet-e őket venni. Eredetileg ebédelni is itt akartam, de Gyula barátom lebeszélt róla, ami miatt azóta sem győzök eleget hálálkodni neki! Félreértés ne essék! Nem a Kis Kapucinus kajáival van a baj, csak miután már Gyulával együtt indultunk neki a hétvége további részének és már egy gépi autómósás belülről való megszemlélésén is túl voltam olyan helyre mentünk ebédelni, hogy a fal adja a másikat! Az Egészséges Fejbőr által a Hely Marcsi! című számban megénekelt, a Hizlaló tér sarkán lévő falatozóban eljutottunk a rántott mennyországba. Gyula nagy Magyaroszág formájú (és méretű), cirka 1 cm vastag rántott szelete igen figyelemre méltó volt, de az általam betolt 4 db csernobili rántott csirkeszárny is brutálisan jó volt! Az ámérikai stílusú sztékburgonya és a végre nem édesség, hanem savanyúság csalamádé már csak hab volt a döglött csirkén! Itt hangzott el a pultnál az alábbi beszélgetés:

„Mit kérsz? Tudom, Andit várod.”

„Neeeeem!”

„Ne legyél szégyenlős!”

„Éheees vagyok!!”

„Nem mondod?!”

Az alapos feltöltődés után először Biatorbágy felé vettük az irányt. Az ottani Guri Serházban most jártam először. Vettünk pár alkalmi kiszerelésű díszüveges söröcskét én közben legurítottam egy pohár nemes seritalt, majd folytattuk utunkat, mert azért „jó” szokásunkhoz híven kicsit késésben voltunk. Győrbe érve először a Mighty Millers Sörfőzdéhez mentünk, ahol már barátaink, Erdélyi Tomi, Simacsek-Kun Laci és párja, Gabi tűkön ülve (?) vártak minket. Tamás barátom egyből egy flaska sört nyomott a kezembe. Hiába no, rendes ember!

5799. Beniamin. A nem rég nyílt győri sörfőzde alkalmi főzete, egy szépen összerakott fűstös búza bak került a kezembe. Csak később tudatosodott bennem, hogy ez volt az első sör, amit tőlük kóstoltam.

Magát a főzdét sajnos nem néztük meg, csak bevásároltunk a kis mintaboltjukban, aztán a Győr óvárosában lévő szálásunk közelében letettük a kocsit egy parkolóházban, lecuccoltunk a hostelben, majd elindultunk Nagymegyer felé, - úgy, hogy útközben már Gabinak hála egyetlen férfiembernek sem kellett szomjaznia - ahol Vida Feri barátunk várt minket. Most először jártam Ferinél. Nagyon jó érzés volt ott lenni a birodalmában, amiről már annyi képet láttam korábban. Kicsit körbevizslattunk a rengeteg látnivaló között, majd átsétáltunk a közelben lévő leendő Rye Island sörfőzde sörözőjébe, a Beer Haven-be. Azért írtam, hogy „leendő”, mert engedélyeztetés alatt áll maga a sörfőzde, így a söreik elsősörben bérfőzésben készülnek egyelőre Győrzámolyban és Nagyszombatban. Három kiváló sör volt csapon melyek alapos megkóstolása közben azt is megtudtuk, hogy a Csallóköz szlovák nyelven Rozs sziget névre hallgat, emiatt lett a főzde neve Rye Island.

5800. Vulgar Display of Summer. 12-es lazább, de harmonikus IPA. Nagyszerű bevezetés.

5801. Hard Workers. 14-es vörös IPA. Domináns maláta alapú remek sör.

5802. Dirty Hands. 15-ös amerikai IPA. Kellemesen citrusos karaktert kapott a komló(k)tól, teste is van kellőképpen és mellé tolja a keserűt a végén rendesen. No, ezt jó alaposan megkóstoltuk!

Igen elégedetten indultunk vissza Győrbe már jócskán belenyúlva a késő estébe. Felvérteztük magunkat pár szintén helyi recept alapján készült palackos sörrel, amik útközben rögtön megnyekkentésre kerültek. Nem szívesen mondom, illetve írom le, de ezek viszont csalódást okoztak. Kettő már enyhén meg volt savanyodva, egynek meg hőkezelt, boros íze volt.

5803. Beerofthedark. 6,3%-os fekete ale.

5804. Csalóköz Ale. 6,1%-os világos ale.

5805. Vienna Smash! 5%-os világos ale.

Visszatérve Győrbe, mivel a szállásunk egyben a győrújbaráti Vaskakas Sörfőzde sörözője, a Lima, nem kellett messzire mennünk a következő remek seritalért, amire még baromi nagy szükségünk volt. Úgy alakult, hogy még két Mighty Millers főzet fért belém. Nem két egész főzet, csak egy-egy üveggel belőlük.

5806. Mac O'Green. 5,6-os szép kis ír vöröske.

5807. Ain't no Doubt. Szintén 5,6-os remek zabos stout. Nem lettem tőle zabos, sőt!

A másnapot diszkrét másnappal kezdtük. Laciék felnyaláboltak minket, majd elindultunk Győrújbarát felé. Gyula indíttatására még megálltunk kicsit a nagyszülőknél. Én egy pohár víz mellett tettem le a voksomat, a markánsabb folyadékpótlásra (?) vágyók pedig belekóstltak Laci 1-2 saját főzésű házi pálinkájába. Legalább láthattuk a helyes kis porontyaikat! Folytatva utunkat a Vaskakas Sörfőzdében Vida Norbi, a főzde tulajdonosa várt minket, akivel én előző este ismerkedtem meg. Együtt (is) sörözgettünk a Limában, ahol Norbi éppen a születésnapját ünnepelte. Hálásak voltunk, amiért kinyitott szombat kora délelőtt, igaz, elsősörben nem miattunk, egyébként is nyitva tartott volna. Megnéztük a sörfőzdét, legurítottunk helyben egy remek sört, ki-ki mit választott és bevásároltunk, miközben most már tiszta fejjel folytattuk az előző esti beszélgetést. Barátságos vendéglátásban volt részünk, de az idő szorítása miatt ismét útra kellett kelnünk, ezúttal Győrzámoly felé. Amióta utoljára Bors Laci sörfőzdéjében jártam felépült és megnyitotta kapuit sörházuk, ahol hangulatos környezetben kóstolgathat és vásárolhat be otthonra az ember fia és / vagy lánya. Cirka fél órával zárás előtt érkeztünk. Első sörünket még Laci párja csapolta ki nekünk, majd ő is csatlakozott hozzánk. Szokás szerint remek söröket kóstolgattunk, köztük egy számomra újdonságot, bevásároltunk, kicsit elbeszélgettünk, picit feszegetve a záróra határait. Ezúton is köszönöm, köszönjük Laci türelmét és kedves vendéglátását, a remek sörös relikviákat!      

5808. Local IPA. Csak csapolva kapható kiváló Bors india pale ale. Aki ott jár, ne hagyja ki!

Az autós programokat befejezve ismét lecuccoltunk, majd bóklásztunk egy kicsit a városban. Megpróbáltunk a Matróz vendéglőbe betérni ebédre, esélytelenül, majd végül a győri Hrabal Sörözőben kötöttünk ki, ahol végre találkoztunk unokatestvéremmel, Tóth Tomival. Nagyon régen találkoztunk utoljára, talán öccse, Bandó esküvőjén. A kaja és a sör nem volt nagy szám, de a lényeg, hogy együtt lóghattunk! Közben unokatesóm hazaugrott a fiáért, Marciért, majd az ünnepekre felállított óriáskeréknél már ismét együtt álltunk sorba, hogy a magasból is megcsodálhassuk Győr fényeit. Őrületes tömeg volt az egész óvárosban! Utána ismét megszomjazván átsétáltunk a Sörpatika nevű véndöglátóipari egységbe, ahol legurítottunk egy-egy (talán) újdonságot.

5809. Patikárius. Ez is Bors főzet, egy IPA. Jó eséllyel a Local lehet az, de hát más a neve, más sör… Itt is, ez is remek volt.

Ezután az este hátralévő idejére elváltak útjaink. Én unokatesómékkal tartottam, hiszen még soha sem jártam náluk, amióta Győrbe költöztek, míg a többiek végül úgy döntöttek, Laciékhoz mennek egy kis házi virgonckodásra. Végre teljes lett a kör, Tamásom párjával, Melindával is találkozhattam. Beszélgettünk, sörözgettünk, nosztalgiáztunk kicsit. A gyerekkori emlékek sorra jöttek elő pláne az után, hogy Tomi összedobta a keresztanyám féle melegszendvicset vacsorára. A gyermekkor íze! Harmadnap még elugrottunk Laciékhoz egy kis gyógy rakott palacsintára, majd hazatértünk, útközben betérve a tatabányai OBI-ban lévő kézműves (részben sör) szaküzletbe. Tartalmas hétvége volt!          

 

2018. december 6.:

5793. Share. A Reketye jótékony célra dobozolt világos ale-je. Az árát küönböző társadalmi szervezetek támogatására fordítják. Igen finom sör. Balázs barátomnak köszönhetem a beszerzését.

5794. Trans Europ Express. Világos belga ale a Fűtőháztól. Rég jöttek ki újdonsággal. Ez engem nem fogott meg. A korábbi söreik közelebb állnak hozzám.

5795. Bakancslista Best of Mosaic. Azért kerül fel a listára, mert az első főzete még Rozsnyón készült, ez pedig már Mad. Ezúttal is remekre sikeredett.

5796. First Imperial Mustache. Dupla IPA. Nem igazán kiforrott darab szerintem. Rossznak nem mondanám, de nem hagyott bennem mély nyomokat.

5797. Fehér Nyúl Russian Imperial Stout. Ez egy igen szépen összerakott darab. Testes, markáns, harmonikus. Nem üt ki belőle az alkohol.

5798. Nussknacker. Osztrák árpabor a Brew Age-től. Ezt kicsit soknak éreztem. Nekem hiányzott belőle az egyensúly.

 

2018. december 4.:

5787. Pécsi APA Extra Komlóval! Nem értem! A „sima” Pécsi APA, amit dobozos változatban ittam, nekem kifejezetten bejött (mondjuk elég sokan ócsárolták). Ez meg egy rakás… Sajnálom! Azért Balázs barátomnak köszönöm a beszerzést! Érdekes, bár szomorú kóstolás volt.

5788. Fruit Punch. Trópusi gyümölcsös IPA duplán hidegkomlózva. Ez sajnos savanyú volt, szerintem nem direkt.

5789. Pale Ale. A Reketye egy ideje nem ragozza túl a sörei nevét. Ennél sem tette. A lényeg, hogy a sör jó!

5790. First Space Jam. New England IPA. Nem kiemelkedő, de azért a jobbak közé tartozik.

5791. Fehér Nyúl Zuboly Sörp. A neve miatt kicsit féltem tőle. Aztán megláttam, hogy füsöts stout és még mindig féltem tőle, pedig nem kellett volna. Nagyon korrekt kis darab, visszafogott füstösséggel.

5792. Esthajnal ’18. Szentandrás karácsonyi söre idén egy füstöltszilvás imperial stout „szerény” 10,5%-os alkohol tartalommal. Engem nagyon megvettek vele! Eddig a kedvenc Esthajnalom.

 

2018. december 2.:

Cseberből vederbe! Tegnap Csabinál kóstolgattunk sörfőzés közben, ma meg együtt átruccantunk Jászberénybe, hogy Balázzsal kiegészülve leteszteljük a nem rég nyílt ottani Guri Serházat. Mivel korán érkeztünk, először az Arany Síp adott nekünk oltalmat nyújtó meleget és hideg söröket a Borsodi kínálatából. Aztán ezen túllépve, már teljes létszámban tértünk be a Serházba. Barátságos belső, 10 sörcsap, kedves fogadtatás, remek sörök röviden összefoglalva. Elvitelre, helyben fogysztva, is-is, kinek hogy tetszik. Nekünk mindkettő tetszett! Ráadásul két újdonságot is sikerült megkóstolni.

5785. Mango No. 5. Mangós, tejcukros, vagy, ahogy divatosan mondják „milkshake” világos ale. Nagyon kellemes, markánsan keserű, diszkréten gyümölcsös söröcske.

5786. Delírium. 10%-os belga trip(p)el. A leírás szerint száraz, de emlékeim szerint azért elég édeskés volt. Az erejére és az előző napi lumpolásra való tekintettel, hárman kóstolgattunk (direkt nm írtam, hogy nyalogattunk, vagy szopogattunk, a félreértések elkerülése végett, pedig bizonyos tekintetben találó lett volna) el egy pohárral. Nagyon csípom a Guri söreit!

 

2018. december 1.:

Egy kis sörfőzés Csabinál a helyi erőkkel, Lacival és Tamással. Úgy rémlik, valami nagyon halovány serital készült, Mariskának a legújabb változata. Persze közben kóstolgattunk egy kicsit…

5771. Eldorado. A cseh Matuška világos ale-je. Remek, kellemesen komlós darab. Már lejárt a szavatossága, ezért ajándékba kaptam a Beerselection-ből, de kutya baja sem volt.

5772. First Viktoria’s New Secret. Pösti NE IPA. Finom volt, kicsit eltérő a megszokott New England IPA-któl, de csak annyira, hogy még bejövős legyen.

5773. Salamander. Fekete IPA a lengyel Stu sörfőzdétől. Az ilyen főzetek miatt szeretem annyira ezt a típust!

5774. Selma Lager Böff. Csabi világos lágere. Nem kiemelkedő, de abszolút használható darab.

5775. Art + 18. Mézes, vaníliás búzabor a Stu-tól. Ez nem annyira kifinomult, mint a fekete IPA volt, de összességében nálam jól szerepelt. Azért akadt olyan vélemény is, miszerint: „Színtiszta sörhányás!”

5776. Salamander Nitro. Egy újabb Stu főzet. Zabos, csokis milkstout nitrogénnel dúsítva. Nálam ez is bejövős volt, de a BIPA nyert a lengyel sörök közül.

5777. Granitbock Ice. Barna jégbak ausztriából. A Hofstetten 11,5%-os spécisége. Lehet, hogy még érhetett volna, de így sem rossz, sőt.

5778. Frigg. Hordóban érlelt vaníliás russian imperial stout a Karltól, Mecseknádasdról. Őrizgettem már egy ideje. 16,5%-os az alkohol tartalma. Tamás szerint: „Nem bánt.” Szerintem sem, sőt. A hordó elég vörösboros jelleget adott neki.

5779. Sleeping Limes. Az angol The Wild Beer Co. zöldcitromos, sós láger söre. Érdekes kompozíció, s mint időközben kiderült: „A Fin(n)g nem válogat!”

5780. Summer Saison. Ez és a következő három nagykanizsai gyűjtőcimboránk, Jimmy alkotása. Általában kifejezetten szeretem a söreit. Ez az egy most kivétel alóla. Nekem túl vadra, túl kacifántosra sikeredett.

5781 Rozé Málnasörp. 4,2-es málnás búza. Korrekt darab! Nem savanyította be a gyümölcs. Illatos, kellemes karakterű főzet.

5782. B-oldale. Jimmy barátjának Tominak főzte. A teljes nevét nem tudom az ünnepeltnek, de innen is Isten éltesse sokáig! A sör egy 5,2-es világos. Illatos, zamatos.

5783. Megy a gőzös Kanizsáról. Füstös stout. A közelmúltban volt egy kis hármas diskurzusunk Jimmy, Csabi és énköztem. Akkor került szóba először ez a főzet. Akkor még kicsit furcsálltuk, hogy füstös irányba viszi el Jimmy, de így, most már megkóstlva azt kell mondanom, jól tette! Diszkréten, besimulósan füstös, harmonikus, szép kis söröcske! A 4 Zámbóból ez jött be legjobban.

5784. Nyárpusztító. Csabiék összedobtak még egy szezont a szezon végére, alig több mint 300 g komlóval cirka 20 literre. Az elején kicsit szúrósnak éreztem. Vadocska. A végén szépen tolja a keserűt. Egyáltalán nem megvetendő darab.

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 13
Tegnapi: 140
Heti: 153
Havi: 2 177
Össz.: 514 783

Látogatottság növelés
Oldal: 2018. decemberi kóstolások
Egy sörcikkgyűjtő oldala, egy sörimádó naplója - © 2008 - 2024 - robier.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »